Judit elsősorban abban segített, hogy elindítson, illetve hogy tippeket és kapaszkodókat adjon az önmagam megismeréséhez vezető úton. Nagyon hasznos és gondolatébresztő beszélgetéseink után mindig csupa pozitív gondolattal távoztam, amik hozzájárultak ahhoz, hogy tudatosabbá váljak a hétköznapjaimban és jobban értékeljem a sikereimet, illetve önmagamat.

B.P.

Világ életemben gondom volt a kategóriákkal és a karrieremre vonatkozó címkékkel. Juditnak köszönhetem, hogy ki merek nézni a címkék tengeréből, és rugalmasan, már-már kíváncsian várom és élvezem az éppen engem megtaláló feladatokat, lehetőségeket. Az, hogy három kicsi gyerekem lett időközben, még nagyobb rugalmasságot kíván a karrieremtől, és amíg ez a Judittal való találkozás előtt valahogyan…

Sárvári Töttős Györgyi

Én amikor Judithoz kerültem, már egy ideje érlelgettem magamban a kérdéseimet és kételyeimet a szakmai utamat illetően. Nem éreztem teljesnek magam az egyetemen tanult szakmámban és új utakat kerestem. Már egy-két lépést is tettem előre, de bizonytalanságom mindig visszatartott az igazi előrelépéstől. Ekkor éreztem azt, hogy szeretném egy olyan ember segítségét kérni, aki tudja, hogyan…

D. Adrienn (29)

Egy napon arra ébredtem, hogy a szakmai életem zátonyra futott, nem tudtam, mit, hogyan és milyen módon szeretnék kezdeni a jövőben. Bár törekedtem megtalálni a megfelelő utat és megoldást is a probléma kezelésére, hamar rá kellett jönnöm, egyedül nem fog menni, segítségre lesz szükségem. Egy véletlen folytán találtam rá Juditra, de az első találkozásunk rögtön…

K.K. (40)

Szokás mondani, hogy jó munkához idő kell. Ez valóban igaz, Juditban azonban az az igazi csoda, hogy már egyetlen alkalom is teljesen új lendületet adhat az embernek. Én úgy alakult, hogy csak egy találkozót tudtam most pénzügyileg megengedni magamnak, az viszont minden forintot megért. Őszintén hiszem, hogy mindenki megérdemli, hogy összességében szeresse a munkáját és…

B. Lilla (22)

A közös munka segített tisztábban látni. Letisztázta a kérdéseimet, félelmeimet és az életem területei, mint a kirakó részei, a helyükre kerültek. Judit jól vezette a beszélgetést és nem engedett eltérni a témától, amit én előszeretettel teszek 🙂 . Köszönöm az újabb impulzust, mellyel tovább tudtam haladni egy nagy változás kellős közepén.

B. Ágnes (38)

Amikor elmentem Judithoz, teljesen tanácstalan voltam egy munkahelyi helyzet miatt. Mindössze három alkalom kellett, hogy rájöjjek hogyan tudok a helyzeten változtatni. Ezt követően még néhány ülésen pár témát átrágtunk és az életem egyéb területein is végre előrébb léptem. Köszönöm Judit!

F. János (34)

Judit nagyon konstruktív és hatékony coach. A légkör fesztelen és kellemes, a beszélgetésünk során minden bennem levő kétely eloszlott és következetesen megválaszoltam magamnak az összes kérdést, ami aktuálisan foglalkoztatott. Juditot mindenkinek a legjobb szívvel ajánlom.

N.N. (36)

Juditot egy párkapcsolati problémával kerestem meg.Célzott kérdéseivel,szaktudásával, empátiájával igen hamar rámutatott a probléma gyökerére.Nem a megoldást adta a kezembe, hanem segített felismerni, hogy mi a következő lépés a probléma megoldása felé úton! Remek szakember, csak ajánlani tudom!

M. Adri